A házisertés, sertés vagy disznó (Sus scrofa domestica) jellemzői, életmódja, szaporodása

A sertés (Sus scrofa domestica) története, származása

A sertés (Sus scrofa domestica) eredetileg vadon élő állat, melyet az emberek már az őskorban megkezdtek tartani. Az első sertéstartásokat ázsiai őshazájában, Kínában és Indiában végezték, ahol a vadászat és a gyűjtögetés mellett a sertések húsa, bőre és zsírja is fontos élelmiszerforrást jelentett az emberek számára. Az ókorban a sertéstartás terjedt el Európában is, ahol a rómaiak széles körben tartották őket.

Az állat a mai napig széles körben elterjedt, és a világ egyik legfontosabb hústermelő állata. A sertés húsa számos kultúrában alapvető élelmiszer, és a sertéshús-feldolgozó ipar is nagyon fontos szerepet tölt be a gazdaságban.

Az utóbbi években a sertéstartásokat kritikák érik a környezeti terhelés, a hústermelés biztonsága és az állatjólét kapcsán. Az emberek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fenntartható és etikus állattartásra, hogy megvédjék a környezetet és az állatokat.

Elnevezései

A sertés elnevezése a kultúrától és a régiótól függően változhat, de az általánosan elterjedt nevek között szerepel a „sertés” vagy a „disznó” is. A szakirodalom általában a sertés szót használja. A „kan” a hím, a „koca” a nőivarú sertés. Az „anyakoca” olyan nőivarú sertés, amelynek már voltak malacai.

A sertésnek több elnevezése is létezik a világ különböző nyelvén és kultúrájában. Néhány példa:

• Angol: pig
• Francia: cochon
• Német: Schwein
• Olasz: maiale
• Spanyol: cerdo
• Japán: 豚 (buta)
• Kínai: 猪 (zhū)
• Lengyel: świnia

Élőhelye, előfordulása

A sertés (Sus scrofa domestica) alapvetően domestikált állat, melyet az emberek tartanak a hústermelés céljából. A sertéstartásokat világszerte végzik, beleértve Európát, Ázsiát, Afrikát, Ausztráliát és Amerikát is. A sertéstartások nagymértékben függnek a regionális gazdaságtól, az éghajlattól és az élelmiszer-preferenciáktól.

Néhány ország, mint például Kína, Indonézia és Vietnám, a világ legnagyobb sertéstartó országai, míg más országok, mint például Japán és Olaszország, kevésbé jelentősek a sertéstermelés terén.

A sertések természetes élőhelye a vadon élő állatok esetében a trópusi erdők, a szavannák és a mocsarak. Az emberek által tartott sertések jellemzően beltéri vagy kültéri tartási körülmények között élnek, de néhány esetben az emberek szabadon engedik őket a környezetükben. A sertéstartások a környezeti terhelés miatt kritikák tárgyai, beleértve a szennyvízkezelés és a föld használatának kérdéseit is.

Rendszertani besorolása

A házisertés, sertés vagy disznó (Sus scrofa domestica) a disznófélék családjába tartozó vaddisznó (Sus scrofa) háziasított formája

Háziasításának története

A sertés (Sus scrofa domestica) háziasítása több ezer évvel ezelőtt kezdődött Ázsia és az ősi Kínában, ahol az emberek már az őskorban megkezdték tartani ezeket az állatokat élelmiszerforrásként. Az emberek a vadon élő sertéseket fogták be, és kezdték tartani őket körülményeik javítására és hústermelés céljából. Az ókorban a sertéstartás terjedt el Európában is, ahol a rómaiak széles körben tartották őket.

Az idők folyamán a sertéstartás fejlődött, és az emberek folyamatosan javították a tartási körülményeket, hogy növeljék a sertések termelékenységét és hústermelését. Az industrializáció korában a sertéstartás nagymértékben fejlődött, és a sertéshús-feldolgozó ipar is nagymértékben nőtt.

A mai napig a sertéstartás egyik legfontosabb hústermelő ágazata a gazdaságnak, és a sertéshús a világ számos kultúrájának alapvető élelmiszerforrása. Az utóbbi években a sertéstartásokat kritikák érik a környezeti terhelés, a hústermelés biztonsága és az állatjólét kapcsán, és az emberek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a fenntartható és etikus állattartásra.

A sertés fajták

A sertéstartás során számos fajtát nevelnek a hús-, zsír- és bőrtermelés céljából. Néhány példa a leggyakrabban tartott sertésfajtákra:

• Large White: egy népszerű, húsos sertésfajta, amely nagyon jól terem és magas hústermelést biztosít.
• Landrace: egy másik népszerű húsos sertésfajta, amely magas termelékenységű és jól terem.
• Duroc: egy húsos sertésfajta, amely kiváló húsminőséget biztosít.
• Berkshire: egy kiváló minőségű húsú sertésfajta, amelynek húsát a gasztronómiai értéke miatt különösen értékelik.
• Yorkshire: egy húsos sertésfajta, amelyet a hús- és zsírtermelésre nevelnek.
• Gloucestershire Old Spot: egy szép húsú, zsíros sertésfajta, amelyet széles körben tartanak a hústermelés céljából.

Az emberek a fajták kiválasztását a húsminőség, a termelékenység, a méret és a tartási körülmények szerint választják ki. A sertéstartás különböző országokban eltérő lehet, és a fajták is függnek a regionális igényektől és a gazdaságtól.

Magyarországi tartása

Nevezetes, ősi jellegű magyar disznófajták a szalontai, a bakonyi, a lengyel (vagy hegyi-) disznó, a tüskés szőrű erdélyi sertés és a mangalica. A világ sertéshús-termelésének zömét ma már intenzív tenyésztésű hússertések adják. Egyes fajtáit, pl. a vietnámi csüngőhasú sertést kedvtelésből tenyésztik. Sertések elnevezése a hizlalástól függően:

1. Pecsenyemalac – 1 hónapos, 6–8 kg súlyú, telthúsú malac.
2. Pecsenyesüldő – 3 hónapos, 30 kg körül, telt húsformákat mutató választott malac.
3. Sonkasüldő – 65–70 kg súlyban vágott sertés. Ebből készítették a „prágai sonkát”. Csak a korán kész formákat mutató, ebben a súlyban nem zsíros sertések adtak jó minőséget.
4. Baconsertés(vagy baconsüldő) – 6–7 hónapos, 90 kg körüli súlyban vágott sertés, amelyből jó minőségű szalonna (bacon) nyerhető.
5. Sonkasertés – 100–115 kg–os súlyig hizlalt, sok húst szolgáltató hízott sertés. Zömmel dobozolt sonkát (gépsonkát) és konzervhúsokat készítenek belőle. Igen fontos követelmény, hogy ne legyen zsíros.
6. Tőkesertés – 110–150 kg közötti súlyban vágják le úgy, hogy a szalonnáját „lehúzzák”, ebből zsírt olvasztanak vagy étkezési szalonnát készítenek.
7. Zsírsertés – 150 kg feletti súlyban vágott, bármilyen fajtájú sertés. Háztartások vágják saját részükre. Ellátja a konyhát jó minőségű főzőzsírral, eltartható húsféleségekkel (füstölt kolbász, sonka, oldalas).
8. Szalámisertés – szalámigyártásra a legjobb minőségű, nagy szárazanyag–tartalmú, ízanyagokban gazdag húst a tenyészetből kiselejtezett, öreg, jó kondícióban levő sertések adják.

Megjelenése, jellemzői

A sertés (Sus scrofa domestica) jellemzően nagyméretű, erős testű, hosszú farokú állat. Az emberek által tartott sertések jellemzően rövid, sötét szőrrel rendelkeznek, bár a fajta, a régió és a tartási körülmények is befolyásolhatják a szőr színét és hosszát.

A sertések mérete nagymértékben függ a fajtától és a nemtől. Az átlagos testtömeg egy felnőtt sertés esetében 100-300 kilogramm között mozog, bár néhány fajta esetében akár 500 kilogrammot is elérhet. Az átlagos testhossz egy felnőtt sertés esetében 1-2 méter között mozog.

A sertések jellemzően kedves és barátságos állatok, amelyek könnyen szocializálhatók. Az emberek által tartott sertések széles körben használhatók a hústermelés, a zsírtermelés és a bőrtermelés céljából. A sertéstartás során az emberek figyelmet fordítanak az állatok tartási körülményeire, hogy javítsák a termelékenységet és növeljék az állatok egészségét.

Táplálkozása

A sertések (Sus scrofa domestica) összetett táplálékot igényelnek, amely általában a növényi alapú táplálékokból, a gabonákból, a zöldségekből és a szénhidrátokból áll. Az emberek által tartott sertések esetében a táplálék általában kézi etetéssel vagy automatikus etetőberendezésekkel történik.

A sertések természetes élőhelyükön a vadon élő sertések széles körű táplálékot fogyasztanak, beleértve a növényi alapú táplálékokat, a gombákat, a rovarokat és a kisemlősöket. Az emberek által tartott sertések esetében a táplálék összetétele a hústermelés céljától függ, és lehetővé teszi a sertések gyors növekedését és magas hústermelését.

A sertéstartás során fontos, hogy a sertések megfelelő táplálékot kapjanak, hogy javítsák az egészségüket és a termelékenységüket. A megfelelő táplálás biztosítja az állatok számára a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, amelyek szükségesek a növekedéshez és a fejlődéshez.

A sertés (Sus scrofa domestica) életmódja

A sertés (Sus scrofa domestica) életmódja nagymértékben függ a fajtától, a tartási körülményektől és az emberek által végzett tevékenységtől. Az emberek által tartott sertések jellemzően beltéri vagy kültéri tartási körülmények között élnek, és az emberek által biztosított táplálékot fogyasztanak.

A sertéstartás során a sertések általában kolóniában élnek, és együtt töltenek időt. A sertések szocializált állatok, és szívesen töltenek időt más sertésekkel. A sertések játékosak és mozgékonyak, és szívesen fürdenek, ha lehetőségük nyílik rá.

A vadon élő sertések esetében az életmód függ a természetes élőhelytől és a táplálékforrástól. A vadon élő sertések jellemzően nappal és éjszaka egyaránt aktívak, és széles körű táplálékot fogyasztanak. Az élőhelytől függően a vadon élő sertések fürdenek, pihennek és játszanak is.

Mind a vadon élő, mind az emberek által tartott sertések ösztönösen védelmezik területüket és táplálékukat, és ha szükséges, harcolnak más állatokért. Az emberek által tartott sertések esetében a védelmi instinktusokat a tartási körülmények és a nevelés is befolyásolhatják.

Szaporodása

A sertések (Sus scrofa domestica) szaporodása jellemzően egyszerű folyamat, amelynek során a nőstény sertések (nőstények) átlagosan 10-12 hétig tartó terhességet követően hoznak világra 10-12 malacot. A születés után a malacok szopnak a nősténytől, és az újszülötteknek szükségük van a nőstény gondoskodására és védelmére a fejlődésük során.

A sertéstartás során a sertések szaporodását szabályozzák, hogy biztosítsák a megfelelő malactermelést és az optimális hústermelést. A sertéstartás során a nőstényeket megfelelően tartják, hogy biztosítsák az egészséges szaporodást, és a malacokat az optimális táplálással és neveléssel látják el, hogy gyorsan növekedjenek és fejlődjenek.

A vadon élő sertések esetében a szaporodás jellemzően spontán folyamat, és a nőstényeknek nincs szükségük az emberek által biztosított táplálásra vagy nevelésre a születést követően. A vadon élő sertések szaporodása jellemzően a természetes élőhelyüktől és a táplálékforrástól függ, és a szaporodási szezonokat a táplálékforrások és az időjárási körülmények határozzák meg.

A sertés (Sus scrofa domestica) betegségei

A sertések (Sus scrofa domestica) számos betegségre hajlamosak, beleértve a vírusos, bakteriális és parazitás betegségeket. Néhány példa a leggyakrabban előforduló sertésbetegségekre:

• Porcine Reproductive and Respiratory Syndrome (PRRS): ez egy vírusos betegség, amely a sertések reproduktív és légúti rendszerét érinti. A betegség komoly károkat okozhat a termelékenységben és a hústermelésben.
• Classical Swine Fever (CSF): ez egy vírusos betegség, amely a sertések nyirokrendszerét és vérkeringését érinti. A betegség komoly károkat okozhat a hústermelésben, és a megbetegedett állatokat ki kell irtani.
• Salmonellosis: ez egy bakteriális betegség, amely a sertések emésztőrendszerét érinti. A betegség továbbterjedhet az emberekre, és súlyos emésztőrendszeri tüneteket okozhat.
• E. coli: ez egy másik bakteriális betegség, amely a sertések emésztőrendszerét érinti. A betegség továbbterjedhet az emberekre, és súlyos emésztőrendszeri tüneteket okozhat.
• Ascaridosis: ez egy parazitás betegség, amelyet a sertések által fogyasztott féregpeték okoznak. A betegség károsíthatja a sertések emésztőrendszerét, és rontja a hústermelést.

Az emberek által tartott sertések esetében a megfelelő tartási körülmények, a megfelelő táplálás és a rendszeres orvosi ellenőrzés segíthet a betegségek megelőzésében és kezelésében. Ha a sertések megbetegednek, azonnal orvosi ellátást kell biztosítani nekik, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését és a károkat a hústermelésben.

Mely részeit és hol hasznosítják a sertésnek

A sertések (Sus scrofa domestica) több részét is hasznosítják az emberi fogyasztás céljából, beleértve a húst, a zsírt, a bőrt, a vért, a májat, a hasnyálmirigy-zsírt, a lábat, a kolbászt és a szalonnát.

A sertés húsának legnépszerűbb részei közé tartoznak a sertéstarja, a sertésborda, a sertésszűz, a sertéskaraj és a sertéspofa. A sertésbőrét a cipők, a bőrruhák, a táskák és a bőrtermékek előállításához hasznosítják.

A sertés máját és a vérét is hasznosítják, beleértve a vérrshurka és a májkrémek előállítását. A sertés hasnyálmirigy-zsírját, a szalonnát és a zsírt hasznosítják a fűszerezett ételkészítéshez, és a sertés lábait is főzni és füstölni lehet.

A sertés kolbászai között számos fajta létezik, beleértve a kolbászokat, a hurkákat, a kolbásztöltelékeket és a szalámikat. A sertés kolbászai széles körben használatosak az éttermekben, a családi vacsorákon.

Az emberek által tartott sertések hústermelése széles körben használatos a világ minden részén, és a sertés húsának fogyasztása jelentős szerepet játszik a népesség táplálkozásában. Az emberek által tartott sertések esetében a hústermelés célja általában a hús, a zsír és a bőr minél magasabb minőségű és mennyiségű előállítása.

Érdekeségek, történetek

A sertések (Sus scrofa domestica) szerepelnek a történelemben és az irodalomban is számos érdekes történet formájában. Néhány példa:

• A római kultúrában a sertések fontos szerepet játszottak a táplálkozásban és a gazdasági tevékenységekben. A rómaiak sertéshúst fogyasztottak, és a sertéseknek a hústermelésen kívül más felhasználási lehetőségei is voltak, beleértve a trágyázást és a vér- és májkrémek előállítását.
• Az ókori Kínában a sertések a táplálkozás és a gazdasági tevékenységek fontos részei voltak. A Kínában élők sertéshúst fogyasztottak, és a sertéseknek a hústermelésen kívül más felhasználási lehetőségei is voltak, beleértve a vér- és májkrémek előállítását és a bőrtermékek előállítását.
• A sertések szerepelnek a középkori európai történelemben is, beleértve a kolostorokban folytatott sertéstartást és a sertésállományok kereskedelmét. A középkorban a sertéshús a főzéshez és a szalámik előállításához volt használatos, és a sertések bőrét bőrtermékek előállításához használták.
• A sertések szerepelnek az irodalomban is, beleértve a mesékben és a mondákban. Például, a „The Three Little Pigs” (A három kis malac) című mese egyik főszereplője egy sertés, aki az őt fenyegető farkastól védi meg magát.
• A sertések szerepelnek a kulturális hagyományokban is, beleértve a sertéstartás szokásait és a sertéshús fogyasztásának szokásait. Például, a Karácsony ünnepén sok kultúrában a sertéshús fontos része a családi vacsorának. A sertéshús főzése és fogyasztása széles körben elterjedt, beleértve a roston sütött sertésbordát és a fűszeres sertéstarját.
• A sertések szerepelnek a gasztronómiában is, beleértve a sertéshús alapanyagául szolgáló ételkészítési módokat és a sertésbőrből készült étkezési eszközöket. A sertéshús főzése széles körben elterjedt, beleértve a sült sertésbordát, a sertéskarajt és a fűszeres sertéstarját.
• A sertések szerepelnek a sportban is, beleértve a sertéstartás versenyeit és a sertéstartás szakmai eseményeit. Az emberek által tartott sertések versenyeznek a hústermelés, a súly és a megjelenés alapján, és az évről évre megrendezett sertéstartási versenyeken a legjobb sertéstartók díjazásban részesülnek.

 

Kedvenceink: