Az aranyküllő vagy északi hangyászküllő (Colaptes auratus)

Az aranyküllő (Colaptes auratus) megjelenése, jellemzői

Az aranyküllő, más néven északi hangyászküllő, egy lenyűgöző és elterjedt madárfaj Észak-Amerikában. Magyarországon ritka vendégnek számít, de alkalmanként felbukkanhat.

Méret és testfelépítés:

• Közepes méretű harkályféle, testhossza 28-33 cm.
• Erős, hengeres testalkatú, hosszú nyakkal és viszonylag nagy fejjel.
• Súlya 86-167 gramm között változik.

Tollazat:

• Rendkívül változatos tollazat jellemzi, amely alfajonként és nemek szerint is eltérő lehet.
• Általánosságban a háti rész barnás, fekete sávokkal, a hasi oldal világosabb, fekete pettyekkel.
• A fejtetőn gyakran vörös vagy szürke folt található.
• Repülés közben feltűnő sárga vagy narancssárga szárnybélést mutat.

Csőr és lábak:

• Hosszú, erős csőrrel rendelkezik, amellyel fába váj lyukakat rovarok után kutatva.
• Lába erős, négy ujjal, amelyek közül kettő előre, kettő hátrafelé mutat, biztosítva a fákon való kapaszkodást.

Szárnyak és repülés:

• Szárnyai hosszúak és hegyesek, hullámzó repülést tesznek lehetővé.
• Röptében a szárnyak sárga vagy narancssárga alsó része feltűnő.

Várható élettartam:

• A vadon élő aranyküllők átlagos élettartama 4-5 év, de egyes egyedek akár 9 évig is élhetnek.

Magyarországi helyzet:

• Magyarországon rendkívül ritka kóborlónak számít, főként téli időszakban kerülhet elő.
• Eddig csak néhány alkalommal figyelték meg az országban.

Az aranyküllő különleges madár, amely érdekes viselkedésével és változatos tollazatával tűnik ki. Bár Magyarországon nem őshonos, megjelenése mindig izgalmas esemény a madármegfigyelők számára.

Az aranyküllő (Colaptes auratus) elterjedése, előfordulása

Az aranyküllő elsősorban Észak-Amerikában honos, elterjedési területe Alaszkától egészen Mexikóig húzódik. Különböző élőhelyeken megtalálható, beleértve erdőket, erdőszegélyeket, nyílt területeket, parkokat és mezőgazdasági területeket.

Az aranyküllő nem őshonos Európában, így Magyarországon sem. Ritka előfordulása nálunk a madár szokatlan vándorlásának vagy eltévedésének tudható be.

Rendszertani besorolása

Az aranyküllő vagy északi hangyászküllő (Colaptes auratus) a madarak (Aves) osztályának a harkályalakúak (Piciformes) rendjébe, ezen belül a harkályfélék (Picidae) családjába tartozó faj.

Életmódja

Az aranyküllő életmódja a következőképpen jellemezhető:

• Társas élet: Az aranyküllők általában magányosan vagy párban élnek. A költési időszakban azonban területileg válnak, és agresszíven védelmezik fészküket más aranyküllőkkel szemben.
• Szociális viselkedés: A költési időszakon kívül laza csapatokban is megfigyelhetők, különösen táplálékforrások közelében. A kommunikációjukban dobolás, kiáltások és testbeszéd is szerepet játszik.
• Mozgás: Az aranyküllők elsősorban fákon mozognak, erős lábaikkal és kapaszkodó farkukkal ügyesen közlekednek a fatörzseken. A talajon is keresnek táplálékot, jellegzetes ugráló járással.
• Territórium: A párok territóriumot tartanak fenn, amelynek méretét a táplálék elérhetősége befolyásolja. A territóriumot dobolással és kiáltásokkal jelölik, és agresszíven védelmezik a betolakodókkal szemben.
• Alkalmazkodóképesség: Az aranyküllők képesek alkalmazkodni a különböző élőhelyekhez, beleértve az erdőket, parkokat és mezőgazdasági területeket. Táplálékukat elsősorban rovarok, különösen hangyák és termeszek alkotják, de gyümölcsöt, bogyókat és magvakat is fogyasztanak.

Összességében az aranyküllő egy alkalmazkodóképes és érdekes madárfaj, amelynek életmódja a környezetéhez és a táplálék elérhetőségéhez igazodik.

Az aranyküllő (Colaptes auratus) táplálkozása

Jellemzői:

• Elsősorban hangyász: Az aranyküllő táplálékának legnagyobb részét hangyák és termeszek teszik ki. Hosszú, ragadós nyelve lehetővé teszi, hogy könnyedén kiszedje a rovarokat a bolyokból és a talaj repedéseiből.
• Opportunista mindenevő: Bár elsősorban rovarokkal táplálkozik, az aranyküllő opportunista módon más táplálékforrásokat is kihasznál. Fogyaszt bogyókat, gyümölcsöket, magvakat, sőt alkalmanként kisebb gerinceseket, például gyíkokat és békákat is.
• Szezonális változatosság: Táplálkozása szezonálisan változhat. Tavasszal és nyáron, amikor a rovarok bőségesen rendelkezésre állnak, elsősorban ezekkel táplálkozik. Ősszel és télen, amikor a rovarok száma csökken, inkább növényi eredetű táplálékot fogyaszt.

Táplálékforrások:

• Hangyák és termeszek: Ezek az aranyküllő fő táplálékforrásai.
• Egyéb rovarok: Sáskák, bogarak, hernyók és más rovarok is szerepelnek az étrendjében.
• Gyümölcsök és bogyók: Az érett gyümölcsök és bogyók fontos táplálékforrást jelentenek, különösen ősszel és télen.
• Magvak: Különböző növények magvait is fogyasztja, például tölgymakkot és napraforgómagot.
• Kisebb gerincesek: Alkalmanként gyíkokat, békákat és más kisebb állatokat is zsákmányol.

Táplálkozási szokások:

• Talajon táplálkozás: Az aranyküllők gyakran a talajon keresik táplálékukat, jellegzetes ugráló mozgással. Hosszú csőrükkel feltörik a hangyabolyokat és a termeszvárakat, majd ragadós nyelvükkel kiszedik a rovarokat.
• Fán táplálkozás: A fák törzsén is keresnek rovarokat, a kéreg repedéseiben és a korhadó fában kutatva.
• Repülő rovarok: Alkalmanként repülő rovarokat is elkapnak a levegőben.

Az aranyküllő táplálkozási szokásai az élőhelyéhez és az évszakhoz igazodnak. Rugalmas és opportunista táplálkozási stratégiája lehetővé teszi, hogy különböző környezetekben sikeresen megtalálja a táplálékot.

Fészkelőhelye

Elhelyezkedés:

• Az aranyküllők elsősorban fákon fészkelnek, de alkalmanként elhagyott épületekben, oszlopokon vagy akár a talajon is fészket rakhatnak.
• Fészküket általában korhadó vagy elhalt fákba vájják, de élő fákban is készíthetnek odút.
• A fészkelőhely kiválasztásánál fontos szempont a megfelelő méretű és alakú fa, valamint a biztonságos környezet.

Fészek jellemzői:

• Az aranyküllők fészke egy függőleges alagút, amelynek alján található a fészekkamra.
• Az alagút mélysége általában 30-60 cm, de akár 1 méter is lehet.
• A fészekkamra gömb alakú vagy ovális, és puha faforgáccsal van bélelve.

Környezet:

• Az aranyküllők változatos környezetben fészkelhetnek, beleértve erdőket, erdőszegélyeket, parkokat és mezőgazdasági területeket.
• Fontos számukra a megfelelő mennyiségű elhalt vagy korhadó fa, amelyben fészket tudnak készíteni.

Fészeképítés:

• A fészeképítésben mindkét szülő részt vesz, de általában a hím végzi a nagyobb munkát.
• Az odú kialakítása akár két hétig is eltarthat.
• A fészek bejáratának mérete általában akkora, hogy az aranyküllő kényelmesen beférjen rajta.

Tojásrakás:

• Az aranyküllők általában 4-7 fehér tojást raknak.
• Mindkét szülő részt vesz a kotlásban, amely körülbelül 12-14 napig tart.
• A fiókák fészeklakók, és a szülők etetik őket.
• A fiókák körülbelül 25-28 nap után repülnek ki.

Veszélyeztető tényezők:

• Az aranyküllő populációját elsősorban az élőhelyek elvesztése és a korhadó fák hiánya veszélyezteti.
• Az intenzív erdőgazdálkodás, az urbanizáció és a mezőgazdasági tevékenységek mind hozzájárulnak a megfelelő fészkelőhelyek csökkenéséhez.
• A klímaváltozás hatásai, például a szélsőséges időjárás és a rovarpopulációk változása szintén negatívan befolyásolhatják az aranyküllőket.
• A ragadozók, például a mosómedvék és a kígyók, szintén veszélyt jelenthetnek a tojásokra és a fiókákra.

Az aranyküllő fészkelőhelyének védelme és a megfelelő élőhelyek megőrzése kulcsfontosságú a faj hosszú távú fennmaradása szempontjából.

Szaporodása

Párzási időszak:

• Az aranyküllők párzási időszaka általában kora tavasztól nyár elejéig tart, de az időzítés változhat az élőhely és az éghajlati viszonyok függvényében.
• A párok monogámok, és általában egyetlen költési szezonra alakulnak ki.
• A hímek a dobolással és kiáltásokkal vonzzák a nőstényeket, és látványos repülő mutatványokkal udvarolnak nekik.

Fészkelés:

• A párok közösen választják ki a fészkelőhelyet, amely általában egy korhadó vagy elhalt fa.
• Mindkét szülő részt vesz a fészeképítésben, amely a fa odvának kivájásából és a fészekkamra kialakításából áll.
• A fészek belsejét faforgáccsal bélelik.

Szaporodási szokások:

• A nőstény általában 4-7 fehér tojást rak, amelyeket mindkét szülő kotlik.
• A kotlás időtartama 12-14 nap.
• A fiókák fészeklakók, és mindkét szülő eteti őket rovarokkal és más táplálékkal.
• A fiókák 25-28 nap után repülnek ki, de még néhány hétig a szüleikkel maradnak, amíg önállóvá válnak.

Egyéb jellemzők:

• Az aranyküllők általában évente egyszer költenek, de kedvező körülmények között előfordulhat második költés is.
• A fiatal madarak egyéves korukban válnak ivaréretté.
• A szülők gondoskodnak a fiókákról, amíg azok önállóvá válnak, majd a következő költési időszakban új párt választanak.

Az aranyküllők szaporodási szokásai jól alkalmazkodnak az élőhelyükhöz és a táplálékforrásokhoz. A monogámia, a közös fészeképítés és a fiókákról való gondoskodás mind hozzájárul a faj sikeres szaporodásához.

Fiókái

Jellemzői:

• A frissen kikelt fiókák csupaszok, vakok és teljesen tehetetlenek.
• Gyorsan fejlődnek, és néhány nap alatt pihével borítják testüket.
• A fiókák szeme körülbelül egy hét után nyílik ki.
• A fiókák tollazata kezdetben szürkésbarna, és fokozatosan alakul ki a felnőttekre jellemző mintázat.
  madarinfo.hu

  Aranyküllő fiókái

Kikelés és kezdeti fejlődés:

• A kikelés után a fiókák teljes mértékben a szüleiktől függenek a táplálék és a meleg tekintetében.
• Mindkét szülő részt vesz az etetésben és a fészek tisztántartásában.
• A fiókák gyorsan növekednek, és körülbelül két hét alatt elérik a felnőtt méret felét.

Etetés és gondozás:

• A szülők elsősorban rovarokkal etetik a fiókákat, de más táplálékot, például gyümölcsöt és bogyókat is hoznak nekik.
• A fiókák naponta többször kapnak enni, és a szülők a csőrükben hordják a táplálékot a fészekbe.
• A szülők a fészek tisztántartásáról is gondoskodnak, eltávolítva a fiókák ürülékét.

Kirepülés és elhagyás:

• A fiókák körülbelül 25-28 nap után repülnek ki a fészekből.
• A kirepülés után még néhány hétig a szüleikkel maradnak, akik továbbra is etetik és tanítják őket.
• A fiatal madarak fokozatosan válnak önállóvá, és végül elhagyják a szüleiket, hogy saját territóriumot keressenek.

Az aranyküllő fiókái a szülők gondoskodásának köszönhetően gyorsan fejlődnek és válnak önállóvá. A kirepülés után a fiatal madarak új területekre költöznek, és hozzájárulnak a faj elterjedéséhez.

Ismertebb betegségei lehetnek

Az aranyküllők, mint minden madárfaj, ki vannak téve különböző betegségeknek és parazitáknak. Néhány ismertebb probléma, amivel találkozhatnak:

• Paraziták: Az aranyküllők gyakran szenvednek belső és külső parazitáktól, mint például férgek, tetvek, atkák és kullancsok. Ezek a paraziták gyengíthetik az immunrendszerüket, vérszegénységet okozhatnak, és akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

• Vírusos és bakteriális fertőzések: Az aranyküllők számos vírusos és bakteriális fertőzésre fogékonyak, amelyek légzőszervi problémákat, emésztési zavarokat és neurológiai tüneteket okozhatnak. Néhány példa ezekre a Nyugat-nílusi vírus, a madárinfluenza és a szalmonella.

• Gombás fertőzések: A gombás fertőzések, például az aspergillosis, szintén érinthetik az aranyküllőket, különösen, ha legyengült az immunrendszerük. Ezek a fertőzések légzőszervi problémákat és bőrbetegségeket okozhatnak.

• Trauma: Az aranyküllők sérüléseket szenvedhetnek az ütközések, ragadozók támadásai vagy emberi tevékenységek következtében. A sérülések súlyossága változó lehet, és akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

• Mérgezés: Az aranyküllők ki vannak téve a mérgezés veszélyének, ha szennyezett táplálékot vagy vizet fogyasztanak. A peszticidek, nehézfémek és más toxikus anyagok súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak.

Fontos megjegyezni, hogy a betegségek és paraziták előfordulása az aranyküllő populációban változhat az élőhelytől, az évszaktól és a madarak általános egészségi állapotától függően.

Lehetséges ellenfelei, ellenségei

Az aranyküllőnek, mint minden állatnak, vannak természetes ellenségei és versenytársai az élőhelyén.

Ragadozók:

• Madarak: A nagyobb ragadozó madarak, mint például a héják, a sólymok és a baglyok, veszélyt jelenthetnek az aranyküllőkre, különösen a fiatal és tapasztalatlan egyedekre.
• Emlősök: A mosómedvék, a nyestkutyák, a rókák és a macskák is zsákmányolhatják az aranyküllőket, főként a fészkeiket fosztogatva.
• Kígyók: Egyes kígyófajok, például a siklók és a csörgőkígyók, szintén veszélyt jelenthetnek a fészekben lévő tojásokra és fiókákra.

Versenytársak:

• Más harkályfajok: Az aranyküllőknek versenyezniük kell más harkályfajokkal a táplálékért és a fészkelőhelyekért. Különösen a hasonló méretű és táplálkozási szokásokkal rendelkező fajok, mint például a vöröshasú küllő, jelenthetnek komoly konkurenciát.
• Egyéb rovarevő madarak: Az aranyküllőknek más rovarevő madarakkal is meg kell küzdeniük a táplálékért, például a cinegékkel, a fakopáncsokkal és a légykapókkal.

Fontos megjegyezni, hogy az aranyküllők természetes ellenségei és versenytársai fontos szerepet játszanak az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában. Az aranyküllők populációját szabályozva hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez.

Védettsége – Természetvédelmi helyzete

Az aranyküllő (Colaptes auratus) természetvédelmi helyzete stabilnak mondható, mivel elterjedt és nagy populációval rendelkezik Észak-Amerikában. Az IUCN Vörös Listáján a „legkevésbé aggasztó” kategóriába sorolják.

Azonban az aranyküllő egyes helyi populációit veszélyeztetheti az élőhelyek elvesztése, a fakitermelés és az urbanizáció. Ezért fontos az élőhelyek védelme és a környezettudatos erdőgazdálkodás, hogy biztosítsuk az aranyküllő hosszú távú fennmaradását.

Magyarországon az aranyküllő ritka kóborló, így nincs külön védettségi státusza. Azonban minden vadon élő madár védelmét élvezi a magyar jogszabályok szerint.

Az aranyküllő (Colaptes auratus) hangja

Hangja mire hasonlít:

• Dobolás: Az aranyküllő legismertebb hangja a dobolás, amelyet csőrével a fán vagy más kemény felületen való gyors kopogtatással hoz létre. Ez a hangos, messzire hallatszó jelzés a territórium jelölésére, a párkeresésre és a kommunikációra szolgál.
• Kiáltások: Az aranyküllő különböző kiáltásokat is hallat, amelyek lehetnek élesek, riasztóak, dallamosak vagy akár nyávogóak is. Ezek a kiáltások a kommunikáció különböző aspektusait szolgálják, mint például a figyelmeztetés, a kapcsolatfelvétel a párjával vagy a fiókákkal, valamint az érzelmek kifejezése.

Hangjának jellegzetességei:

• Dobolás: A dobolás ritmusa és tempója változatos lehet, és függ a madár nemétől, korától és a kommunikáció céljától. A hímek általában gyorsabb és erőteljesebb dobolást produkálnak, mint a nőstények.
• Kiáltások: Az aranyküllő kiáltásai változatosak és összetettek lehetnek. Egyes kiáltások specifikus jelentéssel bírnak, míg mások inkább az általános kommunikációt szolgálják.

Hangkeltés mechanizmusa:

• Dobolás: A dobolást az aranyküllő úgy hozza létre, hogy csőrét nagy sebességgel a kemény felületnek ütközteti. A csőr ütésének ereje és a felület anyaga befolyásolja a dobolás hangját.
• Kiáltások: A kiáltásokat a madár hangképző szervei, a syrinx és a légzsákok segítségével hozza létre. A kiáltások hangszíne és erőssége a kiáltás típusától és a kommunikáció céljától függ.

Hangszínek és jelentésük:

• Éles kiáltások: Az éles, riasztó kiáltások általában veszélyre figyelmeztetnek.
• Dallamos kiáltások: A dallamosabb kiáltások gyakran a párkereséssel és a párkapcsolattal kapcsolatosak.
• Nyávogó hangok: A nyávogó hangokat a fiókák használják a szüleikkel való kommunikációra.

Hangok és kontextus:

• Territórium jelölés: A hímek a dobolást és a kiáltásokat használják a territóriumuk határainak jelölésére és a rivális hímek elriasztására.
• Párkeresés: A hímek a dobolást és a dallamos kiáltásokat alkalmazzák a nőstények vonzására.
• Figyelmeztetés: Az éles kiáltásokat a veszélyre való figyelmeztetésre használják.
• Szülő-fióka kommunikáció: A fiókák nyávogó hangokkal kommunikálnak a szüleikkel, hogy jelezzék éhségüket vagy egyéb szükségleteiket.

Hangok változása:

• Szezonális változás: Az aranyküllők hangadása változhat a költési időszakban. A hímek gyakrabban dobolnak és kiabálnak a párkeresés és a territóriumvédelem során.
• Egyéni különbségek: Az egyes aranyküllők hangja kissé eltérő lehet, így a tapasztalt madármegfigyelők képesek lehetnek azonosítani az egyes egyedeket a hangjuk alapján.

Az aranyküllő hangja gazdag és változatos, és fontos szerepet játszik a faj kommunikációjában és túlélésében. A hangok megfigyelése és tanulmányozása segíthet jobban megérteni a madarak viselkedését és ökológiáját.

Hang: https://xeno-canto.org/contributor/ISEVSYKZZW

Érdekességek róla, tények röviden

• Repülő szárnybélése: Az aranyküllő repülés közben feltűnő sárga vagy narancssárga szárnybélést mutat, ami megkülönbözteti más harkályfajoktól.
• Hangyász specialista: Az aranyküllő elsősorban hangyákkal és termeszekkel táplálkozik, hosszú, ragadós nyelve segítségével.
• Dobolás: Az aranyküllő jellegzetes doboló hangot ad ki csőrével a fán, amellyel territóriumát jelzi és párját vonzza.
• Fészekodú újrahasznosítása: Az aranyküllők gyakran újrahasznosítják a régi fészekodúikat, vagy más madarak által elhagyott odúkat foglalnak el.
• Hullámzó repülés: Az aranyküllő jellegzetes hullámzó repülést mutat, amely során rövid szárnycsapásokat követően siklik a levegőben.
• Élőhely-alkalmazkodóképesség: Az aranyküllők változatos élőhelyeken megtalálhatók, az erdőktől a parkokig és a mezőgazdasági területekig.
• Ritka vendég Magyarországon: Az aranyküllő Észak-Amerikában őshonos, Magyarországon rendkívül ritka kóborlónak számít.

Ezek az érdekességek és tények az aranyküllő egyedülálló tulajdonságaira és viselkedésére világítanak rá, bemutatva, hogy miért olyan lenyűgöző és különleges madárfaj.

Kedvenceink:

Az aranyküllő (Colaptes auratus) megjelenése, életmódja, szaporodása, minden fontos infó erről a csodálatos madárról. Ismerd meg.